Habib Davanloo

Habib Davanloo iráni születésű kanadai pszichiáter azon dolgozott, hogy a terápiák rövidebbé, hatékonyabbá váljanak, és a páciensek minél szélesebb köre tudja azokat igénybe venni. 

Sigmund Freud első, pszichoanalitikus módszerrel elemzett esetei egészen rövid kezelések voltak – Emmy V. N. (7 hét), Lucy R. (9 hét), Dora (3 hónap). A hosszabbodó pszichoanalitikus terápiák mellett Ferenczi Sándor komolyabb aktivitással kísérletezett, Bálint Mihály a fokális terápiában szembeültette egymással a terapeutát és a klienst, Alexander és French pedig megalkotta a korrektív emocionális élmény fogalmát. 

Az 1970-es években számos kísérlet indult például Peter Sifneos, David Malan és Habib Davanloo vezetésével annak érdekében, hogy a limitáltan rendelkezésre álló erőforrásokhoz alkalmazkodva lerövidítsék a pszichoanalitikus kezeléseket. Komoly kihívást jelentett többek között az, hogy a rezidensek – így Davanloo is –  akkoriban 1 évet töltöttek rotációban egy-egy intézményben, azaz kb. 40 órájuk volt egy-egy pácienssel dolgozni. Sokan ennek tulajdonítják a 40 üléses határt a rövidterápiák hosszát illetően.

Davanloo előélete

A 30 éves kora körül Iránból az USA-ba érkezett Davanloo előéletéről nincsenek biztos információk, ugyanakkor az iráni hadsereg ezredesi rangja és a párizsi sebészeti képzés viszonylag sok forrásban felbukkan. Ami már szilárd alapokon nyugszik, hogy pszichiátriai rezidens képzését a bostoni Massachusetts General Hospital keretein belül, Eric Lindeman vezetése alatt kezdte meg, illetve hogy a Harvard Medical School-ban tanult pszichoanalízist. Analitikusa a Freud által analizált Helene Deutch volt. A 60-as évek elején aztán Montreálba költözött és a General Hospital pszichiátriai osztályán dolgozott. 

A rövidterápia kezdetei

A kezdeti rövidterápiás módszerek csak limitáltan voltak alkalmazhatóak a szokásos pszichiátriai klinikákon, mivel lényegesnek gondolták a kliensek kiválasztását (pl.: mély motiváció, egyetlen fókusz, és az értelmezés iránti fogékonyság, ami azért nem volt szokványos ezekben a szettingekben). 

1962-ben Davanloo és kollégái megalapították a rövid pszichoterápiás programot a montreali kórházban, ami alapvetően az ellátott pácisensek számát/körét próbálta növelni legalább ugyanolyan hatékonyság mellett.

1974-re Davanloo már 130 pácienssel végzett munkáját vette videóra, illetve próbált ki, és módosított szisztematikusan beavatkozásokat, amelyek közvetlen hozzáférést kínáltak a páciens szenvedésének középpontjában álló tudattalan érzésekhez, vágyakhoz, impulzusokhoz: “Minden egyes ülés minden egyes pillanatának az a célja, hogy a páciens annyira át tudja élni valódi érzéseit, amennyit csak képes elviselni”. 

1975, 76, 77-ben Malan, Sifneos és Davanloo konferenciát szerveztek a rövid dinamikus terápiákról, hogy egymásnak és a szakmai közönségnek bemutathassák munkájukat. Amikor Malan meglátta videón pályatársa metodikáját, kijelentette, hogy Freudot követően az ISTDP a legjelentősebb lépés a pszichodinamikus terápiákban.

“Freud felfedezte a tudattalant, Davanloo pedig rájött, hogyan lehet terápiásan használni.”

Ahogy Malan írja a Rövid dinamikus pszichoterápia c. könyvben (p15): “Davanloo határozottan elfordult a Freud által bevezetett passzivitástól. Fokozatosan rájött arra, hogy amikor bizonyos téma a páciens ellenállását fokozza, akkor nem passzívan kell várni a további fejlődésre, hanem egyre erőteljesebben kell szembeszállni az ellenállással. Ez elkerülhetetlenül dühöt eredményez a páciensben, amit az a maga megszokott módján – úgy, ahogy a terápián kívül is teszi – megpróbál eltitkolni vagy elkerülni. Mindezt azonnal, ahogy megjelenik, nyílttá kell tenni, mint az áttétel minden elemének felbukkanásakor is. Aktív átdolgozással, az ellenállások értelmezésével  a módszer felszabadítja a páciens rejtett érzéseit, precíz figyelmet szentel az áttételi kapcsolatnak és mindezt hozzáköti a jelenbéli és múltbéli kapcsolati mintákhoz. Mindeközben a terapeuta folyamatosan figyel a páciens jelzéseire. Kezdetben ezek a jelzések az ellenállás fokozódásáról szólnak, de abban a pillanatban, amikor megérintik a központi problémát, a páciens megkönnyebbülést és reményt él át, ez pedig fokozott együttműködési készégben mutatkozik meg, azaz erősíti a motivációt és a terápiás szövetséget.” Így válik a kívülről agresszívnak és konfrontatívnak tűnő ISTDP terapeuta mélyen empatikussá és alakul ki egy erős és pozitív terápiás kapcsolat.

Davanloo módszere több évtizednyi videófelvételt, kutatást és kísérletezést követően a pszichiátriai páciensek nagy többsége esetében alkalmazhatónak tűnt, megbízhatóan és hatékonyan hozta az eredményeket. Az alapító maga egyébként úgy vélte, hogy kutatásaival nem egy új terápiás iskolát indított útjára, hanem a pszichoanalízis tudásbázisát bővítette.

Davanloo korszakai

A 70-es években neurotikus pácienseit még őszinteségre, kognitív megértésre és érzelmi jelenlétre buzdító és a megjelenő ellenállást értelmező Davanloo a 80-as évekre változtatott módszerén: nem értelmezett mindaddig, amíg a kliens az ülésen szembe nem fordult saját ellenállásaival, vagyis második korszakában már konfrontálta a klienst azzal a felelősséggel, hogy itt és most az ülésen változtathat. Nem elégedett már meg a megértéssel – azonnali változtatásra és cselekvésre bátorított.

Módszerét 1984-ben kezdte el ISTDP nek hívni és ekkoriban jelentek meg olyan fontos fogalmak és technikák az esetleírásaiban, mint az érzések fizikai megtapasztalásra sarkallása, az intrapszichés krízis, a tudattalan felszabadítása vagy a központi dinamikus szekvencia. Ezekben az években alakította ki az ISTDP lépcsőzetes megközelítését borderline struktúrájú, alacsony szorongástűrő képességű kliensek számára. Az ok-okozatiság sorrendje is módosult: a védekezések fókuszban tartása és konfrontálása okozza azok meggyengülését, ami miatt elkezdődhet az érzések felszínre jövetele és erősödik a tudattalan terápiás szövetség. 1986-ban jelenik meg az ISTDP folyóiratának (International Journal of Intensive Short-Term Dynamic Psychotherapy) első száma, amelyben 2000-ig összesen 200 cikk jelent meg a módszer gyakorlóitól. Ez az 1984-től 1996-ig tartó korszak tulajdonképpen az ISTDP fénykora, ahol a fókuszban a kliens ellenállásával való munka, az áttételben való érzelmi jelenlét, az asszociáció beindítása, múlt és jelen összekötése, szóval hatékony pszichodinamikus munka volt. 

A 90-es évek végére Davanloo módszere, esetleírásai, jelenléte egyre jobban technicizálódott. A klienseket néha mintha keresztülhajtaná egy általa elképzelt útvonalon, sokkal kevesebb érzelmi kapcsolódás tapasztalható meg, s ez az, ami miatt az ISTDP-t gyakran elmarasztalják. Az ellenállás teljes felszámolásának hívja új pszichoanalitikus módszerét, amelyet rendkívül ellenálló, törékeny struktúrájú páciensek számára fejlesztett ki (pl.: rosszindulatú nárcisztikus nehézségekkel küzdők). A módszer rendkívül erőteljes és hatásos, a kérdés csak az, hogy e kockázatokkal járó munka kik számára alkalmas és hogy közben mi vész el. Montreálban egyébként 2017-ig folytatódtak a workshopok, és az 1927-ben született Davanloo továbbra is dolgozik például intergenerációs traumával.

Davanloo cikkeiről és 40 esetleírásáról itt olvasható egy átfogó és egészen részletes összefoglaló, – Davanloo korszakait, módszerének fejlődését pedig az alábbi videóban mutatja be Mikkel Reher-Langberg dán kutató.

Összefoglalás és a jelen

Összefoglalóan, Davanloo 40 éven keresztül vette videóra üléseit, amelyeken az analitikus technikákon túl merített a kötődéselmélet, Alexander és French test-orientált módszere, a Gestalt-terápia, valamint mentora, Sifneos eszköztárából is. Davanloo és Malan éveken keresztül kölcsönösen támogatták egymás munkáját és a technikáik fejlesztését.

Metodikáját eleinte egyetlen terápiás fókusszal rendelkező, magasan funkcionáló neurotikus páciensek esetében alkalmazta, majd komolyabb pszichopatológiával rendelkező személyiségzavaros, extrém szinten ellenálló, szinton védekezéseket mutató páciensekre is adaptálta a technikákat, vagyis módszere pszichiátriai páciensek nagy többsége esetében alkalmazhatónak tűnt, és megbízhatóan, hatékonyan hozta az eredményeket.

Mindeközben folyamatosan publikált és nemzetközi szimpóziumokon mutatta be eseteit, a 90-es évek végén pedig elkezdte tanítani továbbfejlesztett technikáit és beavatkozásait Észak-Amerikában és Európában. A kétezres évek elejére a módszer alakításában a stafétát a Davanloonál képződött terapeuták vették át, például Abbass, Coughlin Della Selva, Frederickson, McCullough, Ten Have de Labije vagy Neborsky. 

Az ISTDP ma már rengeteg terápiás irányzatnak adja az alapját, amiket összefoglalóan Tapasztalati Dinamikus Terápiáknak (EDT-Experiential Dynamic Therapy) hívnak. Ilyen irányzatok: Gyorsított empátiás terápiaÉrzelem-fóbia terápiaTapasztalati rövid dinamikus terápia, és Kötődés alapú ISTDP.

Képzések és kérdések

A Davanloo általa kidolgozott lépések pillanatról-pillanatra segítik az ISTDP terapeutát eligazodni a kliens világában, jobban megérthetőek a kliens szenvedéséért felelős pszichodinamikus erők, feltérképezhető a tudattalan felépítése és működése, figyelemmel kísérhető és csillapítható a szorongás, konfrontálható a védekezés, kiaknázható a tudattalan terápiás szövetség.

Kérdésként merül fel ugyanakkor, hogy a lépésről-lépésre leírt, valamint számtalan videón is dokumentált technikák és beavatkozások lineáris, oksági magyarázatai valóban minden kliens esetében megállják-e a helyüket, illetve hogy valóban segítenek-e a terapeutának rugalmasan gondolkodni és jelen lenni egy-egy pácienssel.

A fentiek alapján az sem mindegy, hogy Davanloo melyik korszakából származó technikát és módszert alkalmaz a terapeuta, és hogy sikerül-e az érzelmi jelenlétet ötvözni a hatékony technikákkal. Davanloo híres volt arról, hogy nem ismerte be tévedéseit, hibáira nem reflektált, illetve hogy hiányos angoltudása miatt cikkeit mások írták helyette, szóval érdemes lehet beiktatni egy kis plusz kritikai gondolkodást eszköztárunkba, amikor tőle olvasunk.

A blogbejegyzés írásakor azt is érdekesnek találtam, hogy próbáltam képeket keresni Davanloo-ról, ugyanakkor csak ezt a néhány fekete-fehér, 1975-ben készült fotót sikerült találnom az interneten. Vajon miért nincsenek róla fotók, hogyha ennyire kiterjedt módon tartott képzéseket?

Az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy komoly képzési követelményei miatt nem egyszerű beilleszteni az ISTDP-t egy másik megközelítésbe, például CBT-be vagy hosszú távú dinamikus kezelésekbe, valamint hogy a kutatások jó részét olyan emberek végzik – akárcsak más módszerek esetében – akik egyben az ISTDP elhivatottjai is. 

Ezekkel a kérdésekkel együtt is izgatottan várom a fejleményeket mind a külföldi, mind a magyar rövid dinamikus pszichoterápiákban, amelyekhez Davanloo múlhatatlan érdemekkel járult hozzá.

És hogy a cikk végére ismét Malant idézzek: “a lelki betegségek okozta krónikus szenvedés sokkal kevésbé drámai és nyilvánvaló, mint amit a krónikus testi betegségek okoznak, de semmivel sem kevésbé valódi. Így hát nem lehet eléggé hangsúlyozni egy olyan terápiás módszer értékét, amely megbízhatóan és tartósan képes ezt a szenvedést megszüntetni, sőt, boldogsággal és kreativitással helyettesíteni.”

Források

Kép
Szöveg