A rövid dinamikus pszichoterápia (Short-Term Dynamic Psychotherapy, STDP) a pszichoanalitikus hagyományból fejlődött ki, és célja, hogy a tudattalan érzelmi konfliktusokat rövidebb idő alatt, intenzívebb érzelmi bevonódással dolgozza fel. A módszer abból a felismerésből született, hogy a hatékony pszichoterápiához nem feltétlenül van szükség évekre, ha a fókusz pontosan kijelölhető, és a terapeuta aktívan segíti az érzelmi élmény megtapasztalását.
Freud első klienseivel gyakran rövid terápiákat végzett: Gustav Mahler esetében mindössze 4 óra, „Katharina” esetében 1 alkalom, Little Hans esetében 2 alkalom, Dora (Ida Bauer) esetében 11 hét, míg Rat Man terápiája 6 hónapig tartott – innen indult a később évekre elnyúló pszichoanalitikus praxis. Már Freud idejében többen kísérleteztek a pszichoanalízis módosításával és lerövidítésével, például Ferenczi Sándor, Alexander Franz és Bálint Mihály, hogy csak a magyar származású úttörőket említsük.
Az 1970-es évekre új lendületet kapott ez az irány: számos kutatás és klinikai kísérlet indult annak érdekében, hogy a pszichoanalitikus kezelések rövidebb, de ugyanolyan hatékony formában legyenek elérhetők. Habib Davanloo, Peter Sifneos és David Malan az elsők között voltak, akik lefektették a rövid dinamikus pszichoterápiák alapjait, mindegyikük saját módszertant dolgozott ki. A módszertani kísérletek mögött gyakorlati probléma is állt: a pszichiátriai rezidensek mindössze egyéves rotációt töltöttek az intézményekben, tehát kb. 40 ülés állt rendelkezésükre egy pácienssel való munkára – innen ered a rövidterápiák körül kialakult 40 üléses határ.
Bálint Mihály és a Tavistock Rövid Pszichoterápiás Műhely
Bálint Mihály megalapította a Rövid Pszichoterápiás Műhelyt a londoni Tavistock Klinikán, amely olyan tehetséges terapeutákból állt, mint David Malan. Céljuk az volt, hogy a pszichoterápiát rövidebbé és hatékonyabbá tegyék azáltal, hogy a kezelést egy konkrét és megfelelő fókuszra irányítják.
A kezdeti rövidterápiás módszerek elsősorban válogatott klienseknél alkalmazhatóak voltak – mély motivációval, egyetlen pszichés fókuszszal és az értelmezésre való fogékonysággal. Az 1960-as évek közepén Malan átvette a műhely vezetését, és a Tavistockban végzett kutatásai kimutatták, hogy a rövid dinamikus terápia eredményei legalább olyan jók, sőt sok esetben jobbak, mint a klasszikus pszichoanalízisé. A módszer széles körű páciensek esetében is hatékonynak bizonyult.
Malan ezzel megcáfolta a „felszínességi hipotézist”, amely szerint a rövid pszichoterápia csupán felszínesen beteg páciensek számára alkalmas, és felszínes változást eredményez. Eredetileg az értelmezésre építette módszerét, ám Habib Davanloo munkásságának megismerése után hangsúlyát egy érzelemközpontú, tapasztalati alapú megközelítésre helyezte át.
A modern rövid dinamikus terápiák úttörői
David Malan két egymással összefüggő modellt – a konfliktus háromszögét és a személyek háromszögét – dolgozta ki, amelyek segítik a pácienst felismerni, hogyan kapcsolódnak belső impulzusai és védekezései a jelenlegi kapcsolataikhoz és múltbeli tapasztalataikhoz.
Peter Sifneos ezzel szemben a rövid távú, szorongáskeltő pszichoterápiát (STAPP) fejlesztette ki, amely előre meghatározott számú ülést és erős terápiás fókuszt alkalmaz, hogy a magasan motivált kliensek gyorsan belátást nyerjenek egy konkrét érzelmi konfliktusba.
Habib Davanloo a sikeres terápiát úgy definiálta, hogy a tünetek legalább öt éven át nem térnek vissza a kezelés után, mert az alapneurózis feloldódik, a maladaptív minták adaptívakkal helyettesítődnek, a páciens érzelmei felszabadulnak, és kapcsolatai kielégítővé válnak. Az ő ISTDP (Intensive Short-Term Dynamic Psychotherapy) módszere évtizedes kutatás és videóelemzés után a pszichiátriai páciensek nagy részénél megbízható, reprodukálható eredményeket hozott. Davanloo maga úgy vélte, nem új iskolát teremtett, hanem a pszichoanalízis tudásbázisát bővítette.
Az ISTDP és a tapasztalati alapú dinamikus terápiák
Davanloo irányzatából származik a ma „Experiential Dynamic Therapies” (Tapasztalati alapú dinamikus terápiák) néven ismert módszercsalád. Ezek közül kiemelkedik Leigh McCullough Affect Phobia Therapy (APT) modellje, amely az érzelmi elkerülés leküzdésére épül: a terapeuta segíti a klienst, hogy szembenézzen a bizonyos érzelmekkel kapcsolatos „érzelemfóbiával”, és megtanulja azokat elviselni és kifejezni. Bővebb információ: https://iedta.net/edt/about-edt/types-of-edt/
Luborsky „Központi Kapcsolati Konfliktus-témák módszere
Érdekes és jelentős rövid terápiás modell még Lester Luborsky Core Conflictual Relationship Theme (CCRT) modellje is, amely a kliens kapcsolataiban ismétlődő központi mintázatot térképezi fel: a vágyat (Wish), a másik feltételezett válaszát (Response of Others) és a saját reakciót (Response of Self). A terapeuta ezek felismerésével segíti a kliens belátását és a kapcsolati minták tudatosítását.
A módszer magyar vonatkozásairól itt lehet olvasni például: https://www.webcreator.hu/tankonyv/kkt1.html
A rövid dinamikus terápia jelentősége ma
A rövid dinamikus pszichoterápia mára a modern pszichoterápiás szemlélet egyik kulcsterülete. Ezek a módszerek – az ISTDP, az APT, a TLDP vagy a CCRT – mind azt a célt szolgálják, hogy a páciensek mélyre ható változást tapasztaljanak meg rövidebb idő alatt, mint a klasszikus analitikus folyamatokban. A rövid dinamikus terápia bizonyítottan hatékony szorongásos, depresszív, pszichoszomatikus és interperszonális problémák esetén (kutatási összefoglalók itt: http://reachingthroughresistance.com/publications/), és különösen releváns a mai, idő- és költségérzékeny mentálhigiénés ellátásban.
